Gondolatok Videók

Wass Albert után szabadon

Urak, akik Szeged dolgait igazítjátok: adjátok vissza a városomat!

Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel tízezrek sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek a tízezrek sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a városomat!

Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a pártkatonák: azok a városfalak az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré. Adjátok vissza a városomat!

Nézzétek urak: idestova 26 esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön rendszerváltozást és telekspekulációt, ide-oda ajándékozgattatok engem s a városomat, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én 26 esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: Játszottam balt és jobbot. Balközepet és jobbközepet, szélsőbalt és szélsőjobbot. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett csatát. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és modern rabszolgaságot, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben… urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a városomat!

Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba a városba, mert nincsen nekem azokban a városokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak várost a Tiszán innen, vagy a Tiszántúl: mert a más városai azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a városoknak. Adjátok vissza az én városomat!

És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert ezrek váltak hajléktalanná játékaitok során és én csak egy vagyok az ezrek közül. Számomra nem vigasztalás, hogy ezreknek fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj. Adjátok vissza a városomat!

Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki sem vesztett annyit, mint én. Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek valahol a város másik oldalán. Nekem nem volt vagyonom, amit bankjaitok visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza. Állásom sem volt, hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt, csak a városom és a Szőke Tisza, amit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a város valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én. Adjátok vissza a városomat!
Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára ezrek nélkülöznek, önkormányzati székek cserélnek gazdát és emberek süllyednek el a nyomor bugyraiba. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami játékaitok nyomán erre a városra rászabadult, és visszaadjátok azt.

…Urak, elmondom nektek az életemet. A játékot, amit játszanom kellett, mert így írtátok meg számomra a szerepet. Nem egyik, vagy másik közületek, nem ez vagy amaz. Ennek a szerepnek a megírásában nincsen közöttetek bűnösebb és bűntelenebb. Mind együtt vagytok felelősek ezért a rettenetes játékért. Valamennyien, kik a város dolgait intéztétek, határokon és töltéseken, városrészeken innen és túl.

Elvettétek a városomat. S az életemet elrontottátok, mint ahogy a vásott gyermek elrontja a játékszert, amit már megunt, s aztán szemétre löki.
Urak adjátok vissza a városomat!

Kónya Ferenc

Vélemény, hozzászólás?