Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

Viszlát kétharmad?

(Vajon az elmúlt évek sérelmei mekkora kiábrándulást okoztak a magyarságnak?)

A Fidesz-KDNP 133 képviselőhelyet szerzett és ezzel, hozzájutott a szinte korlátlan hatalmat biztosító kétharmados többséghez. Szerintem azért, mert felismerte, hogy nem a belpolitikai ígérgetéseket kell előtérbe helyezni és ezzel megtéveszteni a választókat, hanem azt a valóban rettenetes veszélyt, ami muszlim invázióból származhat, – amíg lehet – időben kell megfékezni. S okosan erre építette fel az egész kampányát. Íme a pontok, melyek zavarnak a választás kapcsán.

  • El sem tudom hinni, hogy a DK egyáltalán bejutott az Országgyűlésbe, s abban végképp csalódott vagyok, hogy 9 képviselői helyet is tudtak szerezni azzal a programmal, ami nemzet számára szinte végzetes következményekkel járna. (pl.: a szuverenitást feladó Európai Egyesült Államok terve, vagy a kötelező kvóta elfogadásának kilátásba helyezése.)
  • Bevallom nagyon csalódott vagyok, de leginkább csak az alábbiakban felsoroltak miatt:
  • A Fidesz-KDNP,,ügyeskedett és utaztatott” a választásokon, vagyis más szóval (túl-profi módon) szervezte rneg a választásokat, majd látszólag meg is lepődött nem várt hatalmas sikerén. Ugyanakkor Én, az ál-migránsokat iszlám-hódítóknak látom, s nem értem, hogy a Fidesz: miért nem mondja ki ezt is?
  • Továbbá, még az is meglepett, hogy a Jobbik csak 26 képviselőt az MSZP pedig 20-at tudhat a magáénak. Az előbbit keveslem, az utóbbit pedig sokallom. A Jobbik ugyanis elfelejtette, hogy a határzárat felépíteni és a zöld-határon át érkező ál-migráns hadakat éppen, hogy ők akarták megállíttatni a kormánnyal, de a Fidesz igen ügyesen, kiénekelte a szájukból a sajtot.
  • Ráadásul, magam is elindultam a választásokon azzal a nem titkolt céllal, hogy bebizonyítsam: van élet a pártokon kívül is, tehát pártonkívüliként is lehetne sikert elérni, ha elég kitartó az ember. Ha valóban szeretne jó irányú változást a törvényhozásban.
  • Azt is elmondtam már sokszor, ugyanakkor segélykiáltásaim ellenére sem értették meg az emberek, hogy Bibó István szavaival élve “A hatalom demoralizál”, és mi következik ebből a tényből? Nyilvánvalóan az, hogy „ellenőrzésre szorul”! Én ugyanis soha sem a kerítésépítést kritizáltam, s a Nemzetépítők sem, hanem csak azt, hogy 100 milliárd Ft. került, holott a szakemberek szerint, ennek a tizedéből is meg lehetett volna építeni, ha időben kezd hozzá, amikor a szolgálatok először jelezték ezt a veszélyt.
  • A saját szerepemmel, tevékenységemmel kapcsolatban is csalódottan és kudarcként élem meg, hogy nem tudtam jól elmagyarázni az embereknek, hogy nem a pártokat kelt támogatni, mert azok szinte minden esetben hol így, hol úgy, de csak a politikusi és holdudvari részérdekek képviseletét látják el. Ezért írta meg Papp professzor pár éve „Volt egy álmom” – című írását, amely a NEMZETEGYESÍTŐKNEK alapot adott a mozgalmukhoz.
  • A pártfegyelem, ugyanis nem a hagyományos magyar értékrend (alaptörvény) alapján működik, hisz a pártos részérdekek soha nem fogják a teljes, vagyis az egész nemzetnek elhozni a közjót, mert ugye, minden pártnak maga felé hajlik a keze…
  • Végül azért is csalódtam, mert a magyar értelmiség nem ismerte fel, hogy most az ellenzéket kell leváltani, mégpedig:

  • Kizárólag pártonkívüli,

  • helyben ismert, és elismert,

  • alkalmas, személyeket kell felkészíteni a képviselőségre!

  • Mert a közbizalom helyreállítása csak pártonkívüli személyekkel és

  • az évszázadokig bevált, alkotmányos jogelvekre alapozva lehetséges!

A következő választásokra a pártkatonák helyett, tehát pártonkívülieket kell jelölni!! Vagyis a bankárkaszti pénzpórázra fűzött pártok tagjai helyet,t az évszázadokig bevált, alkotmányos jogelvekre kell alapozni, s nem másra! Az új ellenzék – amely a Nemzeti Civil Háló önszerveződő tagjaira épít – csak a NEEM párt ernyője alatt indíthatna jelöltet. S akkor lehetne egy tisztességes és értékelvű ellenzék, a mai karrier-pártkatonákkal szemben.

  • Végül, idézek az örökké civil jogászasszonytól, Bence Izabellától pár gondolatot: „Most még úgy tűnik, többen vannak és nagyobb az erejük, mint a miénk. Lehet, hogy több a pénzük, nagyobb a hangjuk, de nagyobb az őket behálózó hazugság és az őket elöntő gőg is. Ezért ha mi erkölcsileg tiszták, szerények, de elszántak maradunk, elvetjük az önteltség legkisebb kísértését is, az ellenőröknek nem lesz esélyük.”

Ébredjünk magyarok, csatlakozzunk! Alakítsunk önvédelmi kisközösségeket, és bátran vegyük igénybe a NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM ernyőszervezetének trójai falovát, melynek a rövidített neve: NEEM párt, s valóban mozgalom! Az interneten is megtaláljuk, csak be kell írni a keresőbe egy E betűvel a NEM párt nevét, hiszen csak a törvénytelen törvények okán, lett így bejegyeztetve a bíróságon.

2018-06-04

(A szerző a Nemzetegyesítők szóvivője)

Nemzetegyesítő Mozgalom

Vélemény, hozzászólás?