Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

USA: Veszélyes út? – A COVID-19 és a levélszavazás kapcsolata

Remélhetőleg a csalással és illegális szavazással „büszkélkedő” választás kínos az USA számára. Ezért normális esetben a Supreme Courtnak be kell avatkoznia és semmissé kell tennie ezeket a választásokat, mert legkésőbb november 4-én kellett volna abbahagyni a szavazatok számolását egy technikailag ennyire fejlett országban.  Vagyis amikor Trump már győztesnek nyilvánította magát. Hiszen a tisztességes szavazáson győzött is!

A demokraták viszont úgy csaltak, hogy folytatták a számolást, előkerítettek innen-onnan levélszavazatokat és különböző manipulációkkal látszatra megfordították az állapotokat. Szerintem most határozott lépéseket kell tenni, hogy ne olvadjon el minden az USA tekintélyéből, s maradjon annyi, ami még eddig megmaradt!

Egykor George Washington mondta: „Nem mondhatok hazugságot”, azonban a mai demokrata politika ennek éppen az ellenkezőjét teszi és csak hazudik, hazudik és hazudik.

Külön örömöm lesz, ha az elvetemült liberálisok sikítani fognak a választás következményeitől. Mert szerintem Trump ÚJRA nyert és soha semmiféle elhajló, betolakodó és babagyilkos nem fogja megingatni őt abban, hogy rendet rakjon az államokban.

Különösen vicces lesz nézni, ahogy sír majd a sok deviáns, csaláson kapott pártpolitikus és azok kiszolgáló személyzete. Remélhetőleg mindannyian megkapják majd a szükséges pszichiátriai ellátást, és rájönnek, hogy taszító magatartásunk olyan, amelyet nem szabad egy normális országban túl-tolerálni!

A Csütörtökön megjelent „CBS vasárnap reggel” és „60 perc” című műsorban sugárzott interjú egy részében Barack Obama volt elnök kijelentette, hogy Donald Trump elnök állításai a széleskörű választási csalásokról

„még egy lépés a delegitimizálásban, nem csak a beérkező Biden adminisztráció, de általában a demokráciára nézve is, és ez bizony egy veszélyes út. “

Csakhogy erre a törvénytelen és veszélyes útra éppen Biden tévedt és a mögötte állók, akik nem szégyellték megismételni a kommunisták magyarországi „kékcédulás” csalásának a modernizált változatát.

Obama szerint Trump állításai

„részben motiváltnak tűnnek, mert az elnök nem szeret veszíteni, és soha nem ismeri el a veszteséget.”

Nekem azonban nagyon úgy tűnik, hogy Obama csak „hazabeszél” és éppen az a veszélyes út, amin a demokraták járnak!

Donald Trump amerikai elnök esetében: Soha ennyi szavazatot még nem kapott hivatalban lévő republikánus elnök, hiszen már a mostani hivatalos adatok szerint is 72 millióan szavaztak rá, s ez mindenképpen több mint az első ciklus megnyerését biztosító eredménye. Amerika gazdasága a 2020-as koronavírus-járvány okozta válság előtti időszakban Japánnál és az euróövezetnél lényegesen gyorsabban növekedett, így növekedtek a bérek, alacsonyabb lett az infláció. Valószínűleg ezért is kellett bevetni a biofegyvert, vagyis az évekkel előtte kidolgozott COVID-19 stratégiát, mert így lehetett a levélszavazásra rávenni olyan milliókat, akiknek az élete a rettegés lett: a média hatására.

Nem is szabad csodálkozni azon, hogy a deep state nem akarta, hogy még egy ciklust tudjon teljesíteni Trump, hiszen az előző választási ígéreteit szinte teljesen megvalósította. 4 millió új munkahely, melynek jó része Kínából települt vissza, jelentős adóreformot is végrehajtott, kerítést is emelt az illegális bevándorlók elé, s nem kezdett újabb háborúba. Sőt az elődei által elkezedett harcokat próbálta befejezni és a katonákat hazavinni. Végül olyan szinten sikerült a Federal Supreme Court-on, vagyis a Szövetségi Legfelső Bíróságon változtatni, hogy a 9 főből, már 5 bíró egyértelműen a republikánus-konzervatív vonal mellé állt.

Aki megnézi ezt a könyvajánlót, az megértheti, hogy mások miért győzködnek bennünket, hogy mi a jó nekünk.  Holott épp amit eddig elhitettek velünk, az a hamisság!

A könyv ide kattintva megrendelhető!

Isten óvja Amerikát attól a helyzettől, hogy az eddigi szobor döntögető, hamis állításokat szajkózó, a zavargásokért egyértelműen felelős szélsőbalosok és liberálisok mégis hatalomra kerüljenek! Ne feledjétek, hogy Biden bandájának első dolga az lesz, hogy háborút indít valahol, A szörnyetegek ugyanis azt hiszik, hogy a jövő eldőlt, pedig ez nem így van!

A szerző egy nemzetegyesítő segédmunkás

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?