Hírek

Országjárás – Nehéz időket élünk! Időszerűvé vált az Összefogás!

A Nemzetegyesítő Mozgalom február 1-vel kezdődően – Gálfalvy Gallik Béla szervezésében – országjárást indít, azzal a céllal, hogy EGYségre, Összefogásra hívja a Kárpát-Haza Magyarjait!

Járásról-járásra megyünk és felkutatjuk a MAG embereket, akikkel Mag-Házakat, helyi közöss-ÉGeket alakítunk minden településen.

A MAG ember: A magban benne van mindaz a tudás, ami az élethez szükséges.

A MAG ember tudja, hogy nemzetegyesítő feladata van…

MAG emberek jelentkezését várjuk ide kattintva:

Jelentkezem, mint MAG-ember

A MAG ember feladata: lakóhelyén összegyűjteni, felkutatni a többi MAG embert és megszervezni heti rendszerességgel a közösség teremtő tevékenységét a Mag-Házakban.

Egy lakóhelyi közösséget mindig 2 személy vezet, egy NŐ és egy Férfi.

A FÉNY ÉS A MAG

A LEGERŐSEBB PÁROSÍTÁS,

EGYÜTTES TUDÓI
ÉS ÚJ ÉLET ADÓI A TEREMTÉSNEK

“Úgy születik a magyar ember a Szent Korona jegyében, mint más halandó az ég csillagképei alá. Koronánk kijelöli helyünket a teremtésben, dolgunkat a világban. Boldogasszony országához tartozva a végtelen tisztaságról és igazságszeretetről kell ősi örökségként tanúságot tennünk”

Varga Tibor

A következő fél évben – első körben – megyénként 4 járást keresünk fel, összesen 80 települést.

Várjuk járási összehangolók /2 fő – 1 nő és 1 férfi/ jelentkezését az kijelölt járásokban

Jelentkezem járási összehangolónak

Az országjáró körút állomásai a lap alján láthatóak.

Kérjük az összehangolók írják be nevüket, elérhetőségüket a járás nevéhez, pl. az első előadás a mórahalmi járásban lesz: név, település, telefonszám, email cím.

Az előadást bárhol meg lehet szervezni a járás területén, az első jelentkező a házigazda.

Fogadalomtétel

 

Az elmúlt időszakban több mint 10 ezren tettek Fogadalmat és végzik nemzetegyesítő feladatukat.

Ezúttal minden MAGyart szólítunk: EGYségbe, Összefogásra!

Akik fogadalmat tettek, illetve vállalták nemzetegyesítő feladatukat, bővebb tájékoztatást kaphatnak munkájukhoz a következő oldalon

EGYETÉRTŐ NYILATKOZAT ide kattintva

Fél év múlva nyáron, illetve ősszel az Őszi szünetben összegezzük a tapasztalatokat a Magyarok Országos Találkozóján /MOT/ és meghatározzuk a jövőbeni teendőket.

A nyári MOT ideje:2021. július 1-től – július 11-ig /10 nap/

Ekkor tartjuk Árpád Fejedelem Honmegtartó Győzelmének /1124. évvel ezelőtt/ Ünnepét is.

Az őszi MOT ideje: 2021.október 22-től – november 02-ig /10 nap/

Ekkor tartjuk megemlékezésünket az ’56-os és 2006-os Hősökről is.

Helye: A Mátra – pontos helyszín később… /Várjuk olyan települések jelentkezését a Mátrából, akik örömmel lennének a rendezvény házigazdái/

A Nemzetegyesítő Mozgalom /NEEM/

Szólítunk minden MAGyart, EGYségbe, Összefogásra!

NEM-et mondunk mindarra, ami az elmúlt időkben rossz volt és IGEN-t mondunk mindarra, ami jó volt.

NEM azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt!

NEM hagyjuk többé, hogy Magyart a Magyarral összeugrasszanak, uszítsanak, megosszanak, politikai, vallási vagy egyéb okból!

Szeretnénk ebben a Hazában Békében, Szeretetben élni, valamennyi Honfitársunkkal összefogni, hiszen őseink az elmúlt évezredekben vérükkel, verejtékükkel védték ezt a gyönyörű országot.

Nekünk folytatni kell ezt a Nemes küldetést, hogy Unokáink is elmondhassák Rólunk!

Megtették, amit megkövetelt a Haza!

NEM érdekel Bennünket, hogy valaki jobboldali vagy baloldali, NEM érdekel, hogy hord-e maszkot vagy sem!

EGY érdekel Bennünket, hajlandó-e önzetlenül cselekedni, tenni, a Családjáért, a Hazájáért?!

“Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!

Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,

Mely itt reszket a Kárpátok alatt.

Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:

Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:

Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,

Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,

Féltőn borulni minden magyar rögre,

S hozzátapadni örökkön-örökre!”

(Sajó Sándor)

Ezt valljuk!

A Mozgalom összehangol. Olyan, mint a jó kovász, amiből az ÉLET lesz…

A KÉTségből az EGYségbe, az ínségből a bőségbe vezeti a MAGyarságot!

Várjuk, már működő közösségek jelentkezését az EGYütt működésre, összehangolásra. Jelentkezés: vggbela@gmail.com

Kérjük tapasztalataikkal, ötleteikkel segítsék közös tevékenységünket!

Országjárás – feladat összehangoló előadás, közönségtalálkozó

A járási összehangolók feladata megszervezni az előadás helyszínét és teljes lebonyolítását házigazdaként.

– Az előadások mindenhol 17 órakor kezdődnek.

– A járás valamennyi települését képviselje legalább 1 MAG ember.

– Legyenek ott a soron következő 3 járás házigazdái.

– Hívják meg a járással határos járások összehangolóit, akkor is, ha az már a szomszédos megye járása.

Az előadás vázlata

3×50 perc, közte szünetekkel

17.00 óra: Helyzetelemzés.

                 Ok-okozati összefüggések elemzése

18.00 óra: Feladatok ismertetése

19.00 óra: Egyéni feladatvállalások.

                 Fogadalomtétel.

Jelentkezem járási összehangolónak

A MAG-HÁZakban a következő feladatokat lehet vállalni:

  1. Női MiNŐség
    – Szaporodás, magzatvédelem, gyermekvédelem, családvédelem.
    – Néprajz, népzene, népmese, néptánc felújítása a MAG-HÁZ Mozgalom keretein belül a helyi Kultúrházakban, Faluházakban, Gombolyagházakban heti rendszerességgel közösség teremtő Tánc-Házak szervezése.
  2. Szabad Energia
    – Magyar feltalálók, fejlesztők, kutatók, gondolkodók összegyűjtése, munkájuk összehangolása és munkájuk védelme.
    – Helyi pénz
  3. Fény-Őrző
    – Őseink Hite
    – Szent Korona Értékrendjének közvetítése.
    – Mágusasszonyok
    – Aranyasszonyok
    – Öngyógyítás-gyógyítás
    – Égi Elöljáróink.
    – Földanya.
  4. Magyar Értékrend
    – Világ Magyarsága
    – Kárpát-Haza
    – Járások rendszere
    – Önigazgatás
  5. Mag-Házak
    – Mag emberek, MAG-Házak
    – Tizedesi rendszer
    – Közösségek szervezése, szerves társadalom, MAG-népe
    – MAGyar Közösségek Ősi Hálózata kialakítása
  6. Önellátás
    – Önfenntartás
    – Önellátó közösségek, önfenntartó falvak találkozója, tapasztalatcsere
    – Termelés- feldolgozás-elosztás-értékesítés megszervezése
    – Magyarok Piaca házhoz szállítás beindítása
    – Nemzeti Futárszolgálat
  7. Önvédelem
    – A meglévő önvédelmi közösségek munkájának összehangolása
    – Új önvédelmi közösségek, szabadcsapatok alakítása a Haza védelmére
    – Banki károsultak védelme
    – Otthonvédelem   
  8. Hír-Vivő
    – Összeszedjük és összehangoljuk a Nemzeti Hírközlésben található és tevékenykedő társainkat: Hungária Tv, Hun Tv, Nemzeti Hírháló, Regélő, stb.
    – Leleplezés, felvilágosítás, ébresztés

A Mag-Házak tagjaival:


– Megszervezzük a helyi önellátást, önfenntartást.
– Elindítjuk a helyi termelést, feldolgozást, értékesítést, piacra jutást.
– Elindítjuk a “Vedd a Magyart, védd a Magyart mozgalmat”!
– Elindítjuk a “Kemence építő mozgalmat”!
– Elindítjuk a “Kovászolj kenyeret mozgalmat”!
– Elindítjuk a “Tiszta víz, tiszta só mozgalmat”!
– Elindítjuk a “Minden település fogadjon örökbe egy méhcsaládot mozgalmat”!
– Elindítjuk a “Ha megtermett, szedjük le mozgalmat”!
– Elindítjuk az “Aquaponiát a panelbe mozgalmat”!
– Elindítjuk a “Kéz a kézben, segítsd a rászoruló Magyart mozgalmat”!
– Csatlakozunk és segítjük azon törekvéseket, amelyek segítik a MAGyar embert!

Kéz a kézben – együtt egymásért

Segítség a rászorulóknak

/kérjük a település minden házába eljuttatni szórólap formájában/

– Szeretnénk segíteni Önnek a ház körüli munkákban! Elfogadja! Igen Nem

– Segítünk Önnek a bevásárlásban! Elfogadja? Igen Nem

– Meghívjuk közösségünk heti találkozóira. Elfogadja? Igen Nem

– Sütünk kovászos kenyeret. Kér belőle? Igen Nem

– Meghívjuk, hogy meséljen életéről. Elfogadja? Igen Nem

– Tud valamilyen elfeledett, ősi mesterséget? Bemutatná? Igen Nem

– Segítsünk leszedni a portáján a gyümölcsöket? Igen Nem

– Van kérése, javaslata? Írja le, mondja el…

Szeretettel a Nemzetegyesítő Mozgalom

Magyar vess, jövőre aratunk!

Aki hallja, adja át!

Áldás a Magyarra!

 Szeretettel a Nemzetegyesítő Mozgalom!

Vélemény, hozzászólás?