Csongrád megye

MSZ Nemzetépítő Népmozgalom Szeged 2017. január havi programja

nemzetépítő népmozgalom NEMZETÉPÍTŐ

NEMZETPOLITIKAI  KLUB  PROGRAMJA

Szeged, Jósika u 4. sz. Józsika pince.

„ Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.”

Január 7-én Budapesten leszünk a Hazatérés templomában, ahol a Szent Korona hazatérésének a 39-ik évfordulójára emlékezünk. Érdeklődők további felvilágosítást a 70/360 3595 számon kaphatnak.

Január 9-én  hétfőn 17 órától

A Szent Korona Jövője

Hogyan építsük újjá a Nemzetet?

Dr. Bene Gábor (power point) előadása, majd hozzászólások és vita.

Az előadás keretében ízelítőt kaphat az érdeklődő egy nemzetpolitikus állásfoglalásáról a pártokráciáról és a Szent Koronában rejlő programról. Nem tartozok sem a bal, sem a jobboldali pártpolitikához, sőt kerülöm a politikai klikkeket és a felesleges sárdobálást.

Az ember természetes közege a nemzet. E közösség befogad, védelmet nyújt, erőt ad, mert egyenként nincs hatékony önvédelmi erőnk. A „közjó” választásának lehetősége az, ami önkéntes társulásokat: nemzetépítő kiscsoportokat alakíthat ki.

Ám a csoporton belüli vetélkedés károsítja az egységet, önértékelést és a bizalmat is. Ma, csak ún. álpolitikai közösségek, választásokra épülő, centrális és hatalom-szerző pártok vannak a hazugságok pártpolitikájában.

TEGYÜNK ELLENE

Január 16 – án  hétfőn 17 órától

Gyirán István mérnök megdöbbentő előadása a választás hamisságáról.

Január 23 – án  hétfőn 17 órától

TITKOLT MÚLT, TITKOS JÖVŐ! Soma kiadatlan könyve és annak magyarázatai!

Január 30 – án  hétfőn 17 órától              Varga Géza (írásszakértő)

Magyar hieroglif írás

A magyar hieroglif írás létének felismeréséhez a székely írás eredetének 4 évtizedes kutatása: írástani, történeti, nyelvi, régészeti, építészeti, genetikai, matematikai, mitológiai adatok és megfontolások vezettek el. Jelkészlete mintegy 50 000 évvel ezelőtt alakult ki a Közel-Keleten; napjainkig megtalálható a népi, uralmi és vallási jelhasználatban, a régészeti leleteken, meg az ókori írásokban. Mintegy 20-50 jelét a kőkorban szétrajzó Homo sapiens sapiens csoportok vitték magukkal Eurázsia és Amerika távoli tájaira. Az ősvallás igényeit szolgálta; ennek köszönhetően maradt fent és lett a későbbi írások alapja. A Bibliában említett „nyelvek összezavarodása” előtt használt magyar ősnyelv számára alkották meg. A világ legszebb írása, az emberi civilizáció egyik alapköve.

Magyarok Szövetsége szegedi csoportja a nemzeti sorskérdésekben való, azonnali együttműködésre, nemzetépítésre hív minden tisztességes magyart!

Politikai-hazugságmentes jövőt kell építenünk!                                               Bene Gábor

Vélemény, hozzászólás?