Ajánló Könyv

Könyv: Szittya Biblia

A Világ Magyarsága Könyvtársorozatának első, nemrég megjelent kötetét ajánljuk mindenkinek, akit érdekel, hogy az évezredek alatt feje tetejére állított világunk miként állítható fokozatosan a talpára.

Nem minden “ügynök” volt káros a Nemzetünkre!

Práczki István (Pilis, 1926. március 26.) egy lengyel-tót ősökkel rendelkező pilisi szegényparaszt fiaként született 1926-ban. A gimnáziumi tanulmányait a ceglédi „parasztgimnáziumban” kezdte, majd a kőbányai Szt. László gimnáziumban érettségizett a 2. világháború befejezésének évében. 1955-ben végezte el a Vezérkari Főnökség hírszerző akadémiáját és kezdő hírszerző tisztként az úgynevezett Tájékoztatási Szolgálatánál dolgozott. Ott tartották nyilván és értékelték a hírszerzők által hazaküldött jelentéseket és más anyagokat, amelyek az ellenséges országokról szolgáltattak információikat. Ezek alapján készültek azok a napi jelentések, melyeket a Vezérkari Főnök a kormány asztalára tett a nemzetközi helyzetről.

Később átkerült az Operatív szolgálathoz, melynek keretében dolgoztak a hírszerzők és az ügynökök. Ebben a feladatkörben helyezték át a külkereskedelembe, ahol fedőfoglalkozást tanult és húsz esztendőn át civil hírszerző tevékenységet végzett. Így szolgált a Közel-Keleten is, ahol regionális fegyverkereskedelemben az araboknak szállított fegyvereket. A rokon népek lakta területeken dolgozva találkozott egyre több szittya-ősmagyar nyommal, emlékekkel, földrajzi és más elnevezésekkel. Így kezdett kutatni, s célja nem volt más, mint a magyar nyelv és a szittya magyaros népek szakralitásának, hitének felkutatása és a rehabilitációja. Ezt pedig a Sötét Középkor máig homályban tartott titkainak felderítésén és megvilágításán keresztül tette, s próbálta elérni, a “mindent tudó” szittya-magyar nyelv, az ősnyelv maradékának a segítségével. Nyugállományú vezérkari hírszerzőtisztként ment nyugdíjba, s autodidakta történetíróként, nyelvészként és őstörténészként, még a sumerológiával is foglalkozott egészen 2016. október 6.-ig!

Munkája nem teljes, így a kutatásait folytani kellene. Vajon akadnak-e majd olyan fiatalok a fenti szakterületeken, akik folytatni fogják?

 

Práczki István felmérhetetlenül hatalmas kutatómunkájának egyik mérföldköve a Szittya Biblia című műve. A könyvtársorozat indító művének előszava:

 

Honfitársaim! Magyarok!

Olyan művet tarthatnak a kezükben, amely sok tekintetben segíti feloszlatni a ködfátyolt múltunkról, amelyet évezredek óta folyamatosan ránk borítanak, és sötét erők gondoskodnak arról is, hogy az ég soha ne tisztuljon ki felettünk. Ám, ahogy Morus Tamás is évszázadokkal ezelőtt megüzente: „Az igazság akkor is igazság, ha csak egyetlen ember képviseli, sőt akkor is, ha senki sem képviseli.” Ezért hát Práczki István is fittyet hányva minden gonoszkodásra, elkezdte lefejteni e ködfelhőt az igazságról, amely a magyarság múltját eltakarta. Nem véletlen, hogy Pio atya is évtizedekkel ezelőtt megüzente: a magyarság szép madara egyszer úgy is felrepül és elhozza nekünk az igazság szép virágát, amely olyan szép, hogy még mi magunk is meg fogunk lepődni rajta.

Az sem véletlen, hogy Kárpát-medencénkben ennyi ármánykodás és ennyi szenvedés után is meg tudtunk maradni, hiszen a magyarságot elsősorban a nyelve őrizte meg, tartotta egyben. Bartis Ferenc Erdély mártírsorsú nagy költője az Előszó, vagy ahogy jobban ismerik És mégis élünk címmel megfogalmazott versében mutat rá e történelmes lényegre: „Magyar, szavad világ értse/ Anyanyelvünk létünk vére!” – s bizony ez az az ok, amiért folyamatosan rontják, csorbítják, pocskondiázzák szépséges anyanyelvünket. Mert ők, ezek az ártó szándékúak tudják, amit előlünk eltitkoltak, elhazudtak, hogy igenis „anyanyelvünk létünk vére” – mert ez az, ami ezer és ezer kilométeres távolságokon átívelve is megtartja a MAG-ot, a MAG-árját, a Magyarságot, a hun-magyar-szittya nemzetet.

Práczki István sok éves kutatómunka során döbbent rá ennek a megtartó erőnek az igazi lényegére, s ezért fogott hozzá az egyik, ha nem az első helyen álló fő művének megírásához, amelyet bár „papírra vetett”, de már stilizálni, formába önteni nem tudott, mert Teremtőnk elszólította őt az örök vadászmezőkre, ahol bizonyára már meggyőződhetett 40 évnyi kutatása igazáról, fontosságáról. Esztan Győzőnek köszönhetjük, hogy a kéziratot összerendezte, szükség esetén javította, s így jelenhetett meg lapunkban (a Világ Magyarsága heti újságban) sorozatként. Ám ahogy tapasztaltuk is, az újság lapjai az idők során megsárgulnak, az írás elhalványul, ezért döntöttem úgy, hogy a Világ Magyarságában megjelent igen fontos írások, cikksorozatok a Világ Magyarsága Könyvtára összefoglaló címe alatt maradjanak meg útmutatóként, segítőként örök időkre fenn. Azért, hogy a tévelygők visszataláljanak a helyes útra, a kételkedőknek adjon segítséget hitük megtalálásához, a magyarságukban soha nem csalatkozóknak pedig legyen ez a Bibliájuk ahhoz, hogy másokat is rá tudjanak vezetni a helyes útra. Legyen ez a könyv olyan útmutató mindannyiónknak, amely mindenkor erőt ad a csüggedésünkben, és lélekemelőnk maradjon akkor, amikor gonosz erők igyekeznek elnyomni, befeketíteni küldetésünk lényegét. István bátyám nyugdíjas évei során sem tétlenkedett, ha lehet azt mondani, még aktívabb volt, mint fiatal korában. Több mint három évtizedig volt hírszerző, aki – ellentétben a besúgó hálózatok sötét lelkű parazitáival – a hazáját szolgálta még akkor is, amikor dicsőség lett volna embertársai ellen tenni. Ő, mivel fiatalsága sötét időszakában nem válogathatott hivatások között, kényszerhelyzetben lett hírszerző, mert felismerték tehetségét, rátermettségét. Ezt a megbízatását azonban igyekezett jó oldalra fordítani, mert igaz az, hogy mindig, minden körülmények között az ember ember tud maradni, s igen hamar rádöbbent, hogy külföldön mennyi és mennyi dokumentum szól a magyarok múltjáról, helytállásáról, bátor tetteiről, de elsősorban is nyelvezetéről, műveltségéről. A különféle történelmi dokumentumok mellett csakhamar rádöbbent, hogy nyelvezetünk felkutatása lesz az a bizonyíték, amely a világ előtt is képes lesz bizonyítani, hogy a magyar nyelv az az ősnyelv, amely a földi élet kezdetén már a maga egyetemességével jelen volt és vezette őseinket, megőrizte múltunkat. Amikor Monorierdőn, a nyugdíjas éveinek otthont adó kis birodalmában jártam, mindig rácsodálkoztam arra a hihetetlen tudásanyagra, amit dolgozószobájában felhalmozott. Mert elmondása szerint 40 ezer – negyvenezer – európai nyelvjárás szótárát kutatta fel, s 40 év alatt sikerült úgy rendszerbe foglalnia, hogy ebből születhetett meg a Szittya Biblia is. S mert tudjuk, hogy a Biblia szent könyvet jelent, hát legyünk büszkék arra, hogy nekünk, szittyáknak van a legrégibb múltra utaló Szent Könyvünk, amely mentes mindenféle sallangtól, s csakis a letisztult igazságot tárja elénk. Hogy mennyire kifürkészhetetlen a sors útja, arra egy rövid kis anekdota István bátyám életéből. Fiatalemberként besorozták katonának, s felettese csakhamar elküldte gyors- és gépíró tanfolyamra, amit ő igencsak zokon vett. Ő nem azért lett katona, hogy holmi postáskisasszonyok foglalkozását űzze. Parancsnoka azonban nem tágított, mondván, harcban létfontosságú egy gyors és értő távírdász, tehát ne bosszankodjon miatta. Élete során sokszor vette hasznát e tudásának, mert ő mindig szerette az alaposságot, s olyan mesterfokon sajátította el e tudást, hogy világbajnokokat lekörözve lett a legeslegjobb gyors- és gépíró. Aztán ahogy az évek múltak, talán a sok százezer oldalnyi könyv olvasása is hozzájárult szeme romlásához, végül már csak a fényt és az árnyékot volt képes megkülönböztetni. Ezért, hogy tovább dolgozhasson, megtanulta a braille írást, hogy ne szoruljon mások segítségére. Hallása egy vírusos betegségnek köszönhetően leromlott. Aztán nyolcvanadik születésnapja „ajándékaként” hangszálai is annyira elhasználódtak, hogy szinte csak suttogva tudta kiejteni a szavakat. Ő mégis vidám volt, s dicsérte parancsnoka bölcs előrelátását, aki hatvan évvel ezelőtt már tudta, hogy mi vár rá idős korára. – Vak lettem, süket és néma, de hát vakon írok! – mondta nevetve, s örült, hogy kutatásait nem kellett abbahagynia, hogy könyvei írásához nem kell segítséget kérni.

Sajnos, hogy halála megálljt intett a pótolhatatlan tudásnak is, amit magába szívott, s amit dokumentumok formájában felhalmozott. Ezért is fontos, hogy őrizzük meg „Szent könyvét”, s adjuk át az utókornak. Fontos volna, hogy aki kézbe veszi, megérezze e könyv küldetésének lényegét is, és aki csak teheti, minél többekhez eljuttassa. Középiskolák könyvtárából jó volna, ha nem hiányozna, mint ahogy ott kellene, hogy sorakozzon minden, magyarságát megvalló embertársunk könyvespolcán is, mi több, gondolatai, üzenetei a lelkünkbe kellene, hogy beívódjanak.

Práczki István Szittya Bibliája nem véletlen, hogy a Világ Magyarsága Könyvtára első, nyitó műveként lett kiemelve. Azért, hogy legyen ez az az iránymutatás, amely mindannyiunk számára meghatározza a jövő útját: „Anyanyelvünk létünk vére” – amit nemcsak megőriznünk, de megtartanunk és továbbadnunk is kötelességünk.

Fogadják szeretettel:

Rozgics Mária

 

A könyv hátsó borítóján ez olvasható:

Olyan művet tarthatnak a kezükben, amely sok tekintetben segíti feloszlatni a ködfátylat múltunkról, amelyet évezredek óta folyamatosan borítanak ránk, és sötét erők gondoskodnak arról is, hogy az ég soha ne tisztuljon ki felettünk. Ám, ahogy Morus Tamás is évszázadokkal ezelőtt megüzente: „Az igazság akkor is igazság, ha csak egyetlen ember képviseli, sőt akkor is, ha senki sem képviseli.” Ezért hát Práczki István is fittyet hányva minden gonoszkodásra, elkezdte lefejteni e ködfelhőt az igazságról, amely a magyarság múltját eltakarta.

A páros hatalom jól ismert a magyarok őstörténetében is, bár ennek jelentőségéről napjainkban már nem esik szó. Páros hatalom volt Góg és Magóg, Atilla és Buda, Hunor és Magor, valamint Árpád és Kurszán stb. esetében is. Az még érthető, hogy az ősi párosságot nem érzékelte a kutatás. A szembetűnő viszont az, hogy a hon-visszatérő Árpád társát, Kurszánt mennyire elfeledtette a történész szakma.

A magyar kutatók ismét hallatnak magukról, és egyre pontosabban bizonyítják a szittya magyaros népek meghatározó szerepét az ősmúlt történelmében. A zsidók tehát nyugtalanok, mert félnek a magyarok szellemi „feltámadásától”, amitől a szlovák, szerb, román és osztrák területszerzők (rablók) is ugyanúgy félnek. Közismert dolog, hogy a rablók mindig féltek és félnek a megkárosítottaktól, és talán még lelkiismeret-furdalásuk is van.

A judeo-katolikus vallás, ahol a pápa az Isten földi helyettesének nyilvánította magát, és minden földi hatalmat – az Isten nevében – ő legitimált, kitalálta az egyeduralkodó királyságot, ahol nemcsak az emberek, hanem maga az ország is a király tulajdona lett. A pápaság és a királyok egyenes érdeke volt a hatalom teljes kisajátítása.

Ennek érdekében pedig el kellett tüntetni, sőt átkozottá kellett tenni mindent, amit a szittya-pogányok tettek és működtettek. Sőt, a mai „pénzisteni” demokrácia is a pápaság uralmának logikus következménye. Nem véletlenül fogalmazták meg a szeptuaginták a legfőbb törvényt, hogy: „Adjátok meg az Istennek, ami az Istené, és a királynak azt, ami a királyé!” ( A királyi státus pedig nem a szittyák találmánya volt.) Így jutottunk oda, hogy a „király” (láthatatlan háttérhatalom) és bankár páros uralom zsákmányolja ki és teszi tönkre mind a világot, mind az emberiséget.

 

A könyv kezdő fejezetéből idézünk egy rövid szakaszt:

A BIBLIA ÉS A SZITTYA VALLÁS

Biblia-parafrázis, 2009. augusztus 31.

Mottó: A biblia-parafrázis tulajdonképpen egy „új reformációs” kísérlet, amely által a szittya vallás körvonalazódik.

 

A fenti cím a magyar nemzetnek és a szittya magyar népnek az ősi és üki történetét jelenti. Ezen azt értem, hogy a ma ismert őstörténelem előtti idők „őstéri, ősteni” gyökereit igyekszem kiásni. Ezzel pedig a számunkra nagyon is „félreérthető nyelvezettel megírt”, csodákkal teli misztikus történések ok-okozati halmazatát kívánom kielemezni. Mindezt korunk legrejtelmesebb művének, a most Bibliának elnevezett „őskrónika” segítségével teszem, és természetesen azzal a céllal, hogy a szittya és a magyarosnak (arameusnak) nevezhető népek őstörténetét kibogozzam, és annak a gyökereit, a nyelvi alapjait, tehát az eredetét megkíséreljem felfedni. Biztos vagyok benne, hogy a Bibliából kiindulva sikerülni fog olyan „ősinformációkat” kapni, melyek helyükre tehetik a latin és görög kultúra előtti korszak szittya-káldeus népeinek ősi-hősi történetét. …

 

A Biblia és a szittya vallás témáját boncolgató, felmérhetetlen jelentőségű kutatómunka ezekkel a sorokkal zárul:

Tisztelt Olvasók! Práczki Iatván a biblia-parafrázisában feladatot is hagyott ránk, olvasóira, nemcsak hatalmas mennyiségű – ebben és más írásaiban általa feltárt – „ősi kincseket”, melyek segítségével nagy erőt és tudást gyűjthetünk a magyarság és a földi lét megmentéséhez szükséges összefogáshoz, munkához. Reméljük, sőt hisszük, hogy lesznek, akik magukat alkalmasnak érzik, alkalmassá válnak, belső késztetést éreznek e munka folytatásához. Legyünk biztosak abban, hogy a lét másik dimenziójából István bátyánk is segít ebben, közbenjár.

(E „kéziratot” a szerző kérésére „E-Gy” készítette elő a megjelenésre a Világ Magyarsága újságnak.)

 

A könyv utolsó előtti lapján a szerző rövid életrajza áll.

Práczki István

(Pilis, 1926. március 26. – Cegléd, 20016. október 6.)

Nyugállományú vezérkari hírszerzőtiszt, autodidakta történetíró, nyelvész és őstörténész, sumerológus.

Nyelvkutatói és szófejtői tevékenysége eredményeként számos történeti folyamatot újraértelmezett, főleg az írott történelem legrégebbi forrásaira összpontosítva figyelmét. Könyveiben az európai mitológiát, a magyar mondavilágot és a bibliai történetírást próbálja új színben feltüntetni.

Alföldi kisparaszti családból származik. Tanulmányait Cegléden és a kőbányai Szt. László gimnáziumban végezte. 1948-ban sorkatonának hívták, amely után a pécsi katonai főiskolán tereptanár, majd Budapesten az Orvosi Egyetem katonai tanszékének tanára lett. 1955-ben a Vezérkari Főnökség hírszerző akadémiáját végezte el, és kezdő hírszerző tisztként a Tájékoztatási Szolgálatnál dolgozott. 1958-ban került a HM 2. Csoportfőnökség Operatív Szolgálatához, melynek keretei között dolgoztak a hírszerzők és az ügynökök. Ebben a feladatkörben áthelyezték a külkereskedelembe, ahol majd húsz esztendőt töltött el. 1974-75-ben katonatisztként szolgált Vietnamban, ahol a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság (ICCS) magyar kontingensének hírszerzését vezette. Tevékeny részese volt a kettészakított Vietnam egyesítésének, melyért megkapta a vietnami „Barátságért Érdemérem (Huy chuong Hüu nghi) kitüntetést. A hetvenes évek végén, a Közel-Keleten szolgált, ahonnan 1981-ben vonult nyugdíjba. A rendszerváltás idején bekapcsolódott a politikai közéletbe. Antal József kormányának hadügyi tárcája mellett tevékenykedett, mint tanácsadó. Katonapolitikai nézeteinek markáns eltérése miatt szakított a konzervatív kormánnyal, és átlépett az MDF-ből a Csurka István vezette Magyar Igazság és Élet Pártjába. Egy évtizeden át publikált a Magyar Fórum című hetilapban. 1997-ben beválasztották a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett Százak Tanácsa testületébe. 2000 óta elhagyta az aktív közéletet, és főleg ősmúlt- és nyelvtörténeti kutatói tevékenységét folytatta.

2000-től a Világ Magyarsága/Magyar Világ/ hetilapban rendszeresen publikált, több kéziratát is átadta, hogy lapunkban jelenjen meg. Monorierdői otthonában mindig nyitott ajtó fogadta lapunk képviselőit, tanácsaival, útmutatásaival, politikai ismereteivel sokat segített munkánkban.

Hírszerző szakmai munkája révén számos nyelvvel megismerkedve alternatív nyelvkutatási tevékenységbe kezdett. Felfedezései közé tartozik a fordított olvasás, a rovásírás olvasási technikájának átültetése a modern élő nyelvekre. Az ebből születő értelmezései olykor ellentmondásosak, de kísérleteinek nagy száma perspektívákat nyithat a magyar nyelv eredetének kutatásában.

 

Nyomtatásban megjelent könyvei:

Minek nevezzelek?, 1996

Magyar az Isten, 1997

Atilla, 2003

Ősnyelv-e a magyar?, 2004

Szittyák és a napvallás, 2004

Eltűnt évszázadok nyomában, 2005

Honfoglalás vagy bejövetel?, 2006

Európa elrablása és a pénz uralma, 2008

Új testamentum, 2008

Szent grál és vérszerződés, 2010

A da vinci-kód feltörése, 2010

Kémjátszmák (memoár, Kárpátia Stúdió), 2014

 

VILÁG MAGYARSÁGA – NEMZETI HETILAP

      Kedves Olvasó!

Félve írom le a NEMZETI szavunkat, mert már annyian, annyiféleképp lejáratták, hogy szinte hitelét veszítette. Ám mégis, mégis vissza kell szerezni e szép, ősi és a magyarságot meghatározó szavunk hitelét, tartalmát, lényegét. Akkor, amikor már a gyilkos szereket is „nemzeti” címszó alatt kínálják, amikor minden idegen, jött-ment, ha pénze van, már „nemzeti” jelzőt használva kínálhatja a hazai ipar lerombolását gyorsító portékáit, nekünk igen is vissza kell hozni a köztudatba, hogy a NEMZET él és élni akar.

Hetilapunk, a Világ Magyarsága 2002-ben indult újára. Akkor, amikor egyre inkább bebizonyosodott, hogy a média nem a negyedik, hanem már sokkal inkább az első nagyhatalmi ággá lett, amely sátáni módon igyekszik uralma alá keríteni mindent és mindenkit. Induláskor Magyar Világ nevet „örököltünk” – amely addig rövid időn át egy civil szervezet híradója volt csupán, ám amikor tartalommal töltöttük meg ezt a Gömbös Gyula által a két világégés között életre keltett szép fogalmat: MAGYAR VILÁG – azonnal jelentkeztek az ellenlábasok, hogy majdnem ilyen név alatt működnek, tehát változtassuk meg a lap nevét.

Így jött az ötlet, hogy végül is az egész világon magyar világ van, különösen, ha Práczki István műveit olvassuk, tehát akkor lapunk is szóljon a VILÁG MAGYARSÁGÁHOZ. De ne csodálkozzanak azon, ha az újságos standokon ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak vele, hiszen a hatalom, amely kifelé jobb- és baloldal, ha érdekeik csorbulni látszanak, azonnal összezár! Így a Világ Magyarsága is legtöbbször a pultok alatt lapul vagy még oda sem jut el, mert bűne, hogy hétről hétre igyekezik a szemeket nyitogatva a lelkeket is erősíteni. Ne fogadjuk el a lehetetlent, ne nyugodjunk bele a minden hiába kijelentésbe, amelyeket folyamatosan sulykolnak belénk, hanem a szívünkkel és a lelkünkkel lássunk, érezzünk. Higgyünk abban, van remény, és ha a nagyvilág minden pénzembere, a mammon sötét istene is esküdött össze ellenünk, akkor is tudjuk, hogy az igazunkat soha el nem vehetik, és éppen ezért ők félnek tőlünk. Félnek a lelepleződéstől, tartanak a magyarság önérzetre ébredésétől, hiszen a tolvaj, a gyilkos, a gazember kifele hiába mutatja a bátor nagymenőt, lelkében e gondolatoktól soha nem tud szabadulni.

Ha igaz szóra, bölcs gondolatokra, magyar életképekre vágyik, keresse a Világ Magyarságát a hírlapárusoknál, vagy ha hetente rendszeresen olvasná, úgy fizesse elő, legyen olvasónk, írja meg véleményét, ajánlja ismerőseinek, barátainak is, hogy át tudjuk törni a mindenkori hatalom elhallgató diktatúráját, a médiumok kézivezérlését.

Lapunk előfizethető postai rózsaszín csekken – Címzett: Világ Magyarsága Szerkesztősége; 1364 Budapest, Postafiók 156. címen. Vagy az MKB banknál vezetett számlára: Rozgics Mária kiadó – 0002 – 1069 4646 – 4901 0015-ös bankszámlaszámra. Negyedévre 2.400 Ft. Félévre 4.800 Ft, egy évre 9.600 Ft.

Telefonszámom: 0630 289 6743 – hívjanak bizalommal!

Ne fogadja el, hogy mások mondják el, mit gondolhat, mire gondolhat, mit olvashat. Vegye kézbe saját sorsa alakítását, olvassa rendszeresen a Világ Magyarságát.

Szeretettel ajánlom:

Rozgics Mária  –  kiadó-főszerkesztő

Vélemény, hozzászólás?