Dr. Oláh Zoltán Sándor írásai Gondolatok Videók

Elég volt az atomizálódásból, a NEEMes hálózatba szerveződés hozhat áttörést

A Tizedes Rendszer NEEM a közvetlen föld- vagy panelszomszédok, hanem az “egy húron pendülők” tudatos nemzetépítő tevékenysége! Ebben is különbözik a tudat- és egyéb “hasadóanyagoktól”/oktalanul zászlót bontóktól, magukat nemzetinek mondó (kamu)pártoktól = részektől!

A “MI” a magyarban megosztó és észjárásunkkal összeegyeztethetetlen, és ennek elkerülésére hozta létre 12 tudatos magyar a NemzetEgyesítő Mozgalmat (NEEM) 2017-ben, amely a MI, TI, ŐK “szalámizgatás” helyett a közös halmazban a nemzet EGY-ségében, annak Történeti Alkotmányunk elvei szerinti helyreállításában látja a jövőt. Úgy ahogyan az a most épp hatályos Alaptörvény Preambulumában/bevezetőjében meg van idézve, de nem bevett gyakorlat, ahogyan az egy apostoli királyságban a szokásjog diktálná.

A nemzet egyesítésben csak a prof. Papp Lajos szív- és léleksebész logikáját követő pártromboló, már a nevében a „pártokráciát” tagadó pártonkívüliek NEEMes hálózatba szerveződése hozhat áttörést, míg a Jobbik és a “MI” közötti sárdobálás, felesleges zászlóbontás, klikkesedés értelemszerűen nem! Ilyen értelemben a “MI tanyánk/Mi hazánk” is hibás megközelítés. Helyette, ha tényleg műhelymunkával, “atomi” (tovább nem osztható értelemben!) “arányos, erényes” mintagazdaság változatokat/prototípusukat akarnánk összehasonlító elvek alapján fejleszteni, akkor azt kell tanítani! Megosztani a tudást és NEEM a hazát vagy a nemzetet zászlaját kellene, és járni-kelni újnak mondott lobogók alatt! Elég volt az atomizálódásból kezdjük el önhasonló közösségek szabad vegyértékeiből összerakni a nemzetet területi alapon, úgy, hogy ismét kitöltse a Kárpát-medencét ahogyan elődeink tették az utolsó jégkorszak után felgyorsulva az elmúlt röpke 10 000 évben.

Dr. Oláh Zoltán Sándor

Nemzetegyesítő Mozgalom

Vélemény, hozzászólás?