Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

Dr. Bene Gábor: Levél egy ingadozó támogatónknak

Kedves Marika!

” Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.”    

 

Ugorjunk neki még egyszer a gondolkodásváltásnak, amit szeretnek sokan „paradigmaváltásként” emlegetni!  Én idézem a mondataidat piros színnel és próbálom értelmezni, vagy cáfolni a NEEM ártó Nemzetegyesítőkről alkotott gondolataidat, fehéren és feketén! A pártoskodás ellen ezt javaslod ellenszerként:

„ …az ellenszer Hunor-Magor módján a Jézusi tanítás, vagy mondhatnám az ősi-szer rendjében kell tennünk szerintem….”

Ezek szerint bevezettétek a közösségetekben az ősi kettős vezetés rendszerét és Pl. Feri az alapító, s te pedig a választott operatív vezető vagy? Az ősi-szer rendje ugyanis ezt is jelenti, hiszen az értékrend megtartást ellenőrző és a végrehajtó személy kettőse volt az, ami kizárta a pártos elhajlást, az értékrendtől való eltávolodást, a diktatúrát. Ehhez csak gratulálni tudok, hisz ezt Szegeden már 5 éve gyakoroljuk mi is ugyanezt. Így azt kell mondjam, hogy az őseink elveit követjük úgy, ahogy a Jézusi szeretetvallás mintái parancsolják a számunkra.

„…és nem az ellenség módszerében gondolkodni vagy cselekedni 🙂 „

Ha nem ismernélek, akkor provokációnak venném, hogy megvádolsz olyannal, amit soha nem tennék. Soha nem támogatnék olyanokat, akik az ellenségeink módszerét alkalmazzák! Itt pontosan az ellenkezője igaz annak, amit írsz! Vagyis épp az ellenség módszerét és erkölcstelenségét szeretné leleplezni és ellenmintát adni egy kisközösség, amely még azt is felvállalta a nemzetszolgálat jegyében, hogy még a „köpködést is vállaló eszközként”  bemutatja a nemzetben gondolkodóknak, hogy VAN ÉLET A PÁRTOS GONDOLKODÁSON, CSELEKVÉSEN  KÍVÜL IS!

„Én csak az egyenes utat látom megoldásnak bárkivel szemben is és nem a manipulációt, ez van.”

A mozgalom legfontosabb dokumentumának az első gondolatai ezek: AZ IGAZ ÜGYÉRT CSAK TISZTA ESZKÖZÖKKEL SZABAD KÜZDENI, mert a hamisság mindent bemocskol! Mottó: Eddig bárkire szavaztunk, képviselet nélkül maradtunk!

Vagyis szó sincs göbe útról, sőt az egyetlen egyenes utat ajánlottuk fel nektek is azzal, hogy a „köpködést is vállaló eszközként” a Nemzetegyesítők, helyet biztosítottak az általatok „pajzsra emelt” szigorúan pártonkívüli, helyben ismert és elismert képviselőjelöltnek a Nemzetegyesítők vagyis a NEEM párt listáján is. (Ilyet sem csinált még egy párt sem soha, sőt bizniszpártokkal szemben nem vesz fel közpénzt sem!)

Én a mások nemzetszolgálatát is tudom támogatni és nem csak az a fontos számomra, amit én találtam ki. (Ráadásul a NEEM pártot sem én, hanem Papp Lajos prof találta ki Széchenyi nyomán. S én csak  szolgálatot végzek azzal, hogy elvállaltam pártonkívüliként  a szóvivői feladatokat!)

„Ezzel a mondattal teljesen egyet értek: “… tele van eredménytelen pótcselekvésekkel…”

Éveket dolgoztam a kisközösségek szervezésén, valamint a nemzetegyesítés megvalósításán. Széchenyi zseniálisan egyszerű mondata – a pártoskodás megosztja a nemzetet! Ez a mondata megerősített abban, hogy neki van igaza és nem azoknak, akik eredménytelen belháborút folytatnak úgy, hogy a nemzetegyesítés terén nem sikerül nekik eredményt elérni. Igaz ehhez alázat és józanság kell, sőt egy kis székely rafinéria, ami nem görbe út, hanem Feri által oly sokszor hirdetett „székiség elve”. A székelyek nem az atomizált sikereket akarták és akarják, hanem tisztán az érdekképviselet megvalósítását. S ezt példázza a Székely Nemzeti Tanács is, amely egy megszállás alatt tartott területen is létrehozta a saját politikai képviseletüket annak ellenére, hogy az államhatalom minden eszközzel próbálja őket kiirtani. (Bár náluk is kevés az eredmény, de a MAG-ot ők is elültették, s ha vigyáznak rá és gondozzák, locsolgatják, akkor bizony előbb-utóbb szép fává fog terebélyesedni!)

„Negyedikén eljössz?”

Már megírtam, de megismétlem: Nyers Csaba hónapokkal ezelőtt meghívott a „Trianoni Békemenetre” ahol Pesten a Battyány örökmécsesnél fogok egy rövid beszédet mondani, majd utazom hozzátok. Mivel vonattal, vagy busszal megyek a vékony pénztárcám okán, így aznap – amikor már tudom, hogy mikor érkezem hozzátok – de felhívlak és értesítelek előre az érkezésem időpontjáról. Egyébként azért kérek mindenkit az együttműködésre, hogy bekapcsolódjunk egymás előremutató munkáiba, hiszen csak együtt érhetünk el komoly eredményt. Nem azt kérem, hogy álljatok be a NEEM mögé, hanem azt, hogy használjátok ki a lehetőséget, ha eljön az idő! Ha egymást tisztelve, megértve, egymás mellé állunk: képesek leszünk a stratégiában való gondolkodásra!

 „Őszinte leszek.”

Ezt el is várom, mert magyar emberek között nincs helye másnak, csak az őszinteségnek!

„Én nem megyek el a következő pártgyűlésre sem.”

Nem is szeretném, ha pártgyűlésre jönnél, mert olyanra soha nem hívnálak, hiszen a legnagyobb ellensége vagyok a pártoskodásnak! (Azt hittem, hogy ezt legalább a sokéves munkám alapján tudod rólam!)

Soha nem is hívnálak pártgyűlésre, mert oda csak menjenek a párttagok!

Én magam nem vagyok tagja semmilyen pártnak, tehát nem is hívhatnálak ilyen gyűlésre.

„Mindenáron magyarázni akarod azt, amit értek.”

Nem hiszem, hogy egy malomban őrlünk, de tegyük fel, hogy igazad van és mindent értesz amit elmondtam, leírtam! Nem kérdéseket kellene inkább feltenni, a gyakorlati megvalósítás területéről? Nem rákérdezni, hogy mit jelent pl. az a „nemzeti civil-háló” amit már 2006-ban szorgalmaztam? Vagy mennyit vett fel a NEEM a választásokon a közpénzből, amit a Fidesz szinte rátukmált a „szalámizást segítő” biznisz-pártokra? Vagy miért nem sikerült listát állítani? Én biztosan megtiszteltelek volna azzal, hogy felteszek ilyen vagy hasonló kérdéseket, ahelyett, hogy sommásan ítélkeznék felettetek! Pl. így:

„Semmilyen formában nem lehetsz sikeres a pártrendszerben számomra. FELÜLRŐL VEZÉNYLIK, HÁTULRÓL KÉNYSZERITIK azt a rendszert (ezt már cáfoltam a NEEM nevében!) , amiben Te gondolod majd sikerül bármit elérni. Ez a sátán focipályája számomra.”

Ha Papp Lajos professzor lenne a sátán, akkor igazad lenne. Azonban látom, hogy egy igen távoli bizonytalan célt, egészen közelre hozol, mert ezt írtad:

„A királyság intézményén kell dolgozni minden erővel – amihez közösségek kellenek.”

Mint jogász, sokszor leírtam már, hogy a legitim magyar államforma a királyság, mert soha nem szavaztunk még arról, hogy milyen legyen az államformánk. Azonban a társadalmi atomizáció és az elbutító fogyasztói lét, ezt már régen kitörölte az átlag-magyarok fejéből. Ezt először vissza kell majd táplálni – ez évtizedes munka – majd a közoktatásban és a közmédiában erről kell értekezni, mert ma ezt hirdetni: teljes bukás lenne, ha csak nem változik meg nyugaton a helyzet.

„Alulról jövő kezdeményezéshez közösségek kellenek első lépésben, akik pajzsra emelik vezetőiket képviselőnek.”

Ezzel látod, egyet tudok érteni! Hiszen pontosan erre kértelek benneteket, amikor 2-3 éve nálatok jártam. Helyben ismert és elismert képviselőjelöltekre van szükség minden választókerületben, s a NEEM csupán egy eszköz arra, hogy ne vesszen el a szavazata annak, aki a „pajzsra emelt” képviselőjelöltre – pl. Terád, vagy Ferire adja le a szavazatát a választásokon!

 

Végül, de nem utolsósorban: A történelmi vármegyéink egyikének  jelképes örökbefogadásával, vagyis adományozó Emlékplakett vásárlásával a Nemzetegyesítők is támogatni kívánják az Országzászló helyreállítását, pedig ők a legszegényebb mozgalom az országban, de nemes célra képesek adományozni. Ha szokatlan is amit írok, olvasd el és gondold át, mert szakítani kell a pártoskodás dogmájával, utat kell találnunk egymás felé!

 

Honféltő szeretettel: Bene Gábor

Nemzetegyesítő Mozgalom

Vélemény, hozzászólás?