 |
” Könnyű neked, mert te bátor vagy!”- hányta rá a szememre minap valaki az ismerőseim közül, mikor egy társaságban szóba került , miért nem vagyok hajlandó meghátrálni a nálam jóval erősebb, pénzesebb, hatalmasabb rablómaffia elől. Meghökkentem akkor, mert én , bevallom itt nyilvánosan, cseppet sem tartom magam bátornak. Én is félek és nagyon tudok félni, hiszen valójában a félelmeink határozzák meg egész személyiségünket, egész életünket!
Most, amikor egy mocskos történet vége felé zarándokolok besározódott tűsarkaimon, rongyos szárnyaimon vér, sár és könny szárad…én elmondom nektek, nem vagyok én bátor… ne higgyétek…
Nem tudom mi történik, talán az emberek ébredése itt és most, az agymosott káosz korszakában, de ma kétszer megint beleszaladtam a „félelem” fogalmába, mibenlétébe. Most este egy könyvbemutató után egy hölgy felvetette a kérdést, hogy a szörnyűségeket megélt emberek zöme miért is fél elmondani mi is történt vele… És délben mikor a parkban egy ismerőssel beszélgettem ott is felmerült az, hogy én “nem félek”… Nem a fenét mondtam, de az embernek joga van, Isten adta szabad döntésjoga eldönteni, hogy mitől fél, mitől féljen igaziból!
„A félelem szabadon megválasztása” -féle döntést egy katolikus püspök, néhai boldog Apor Vilmos példája értette meg velem jó pár évvel ezelőtt…
Apor Vilmos 1892. február 29-én született székely főnemesi családból Segesvárott. Ez olvasható róla a katolikus irodalomban: „Püspöki székét 1941. március 2-án foglalta el. Működésére rányomta bélyegét a háború réme. Bár nagyon sokat tett az ifjúság valláserkölcsi nevelése érdekében – népfőiskolát alapított a falusi ifjúság számára – a szegények ügyét itt is szívügyének tekintette. Nevét mégis főként az igazságtalanul üldözöttek védelmében végzett tevékenységével örökítette meg. Saját biztonságát is kockáztatta az erőszakos törekvésekkel szemben, mindent elkövetett az üldözöttekért. Amikor a háború elérte Győr városát, mindenkit befogadott és sok százan találtak menedéket a Püspökvárban. Számítva a brutalitás veszélyére, kijelentette: „Egyszer úgy is meg kell halni, inkább ilyenkor adja oda az ember az életét.”
Ez be is következett akkor, amikor részeg szovjet katonák a pincében tartózkodó asszonyok és lányok közül százat el akartak vinni, ő pedig ellenállt. A katona előbb a mennyezetbe lőtt, ahol a négy golyó helye most is látható. Majd rálőtt. Egy lövés a fején, egy a kezén és egy a gyomrán érte. A katonák elmenekültek és senkinek sem lett bántódása. Kórházba szállították az ostromlott városon keresztül, ahol petróleumlámpa fényénél műtötték meg. Halálát érezve közeledni, imádkozott papjaiért, híveiért, a „szerencsétlen” magyar hazáért és azokért, akik meglőtték.”
 |
Mikor először hallottam Apor püspök történetét már akkor nagyon a lelkembe zártam, mert általa értettem meg a “gyáva félelem” és a “szent félelem” közti különbséget. Apor Vilmos tudta, hogy amennyiben kiáll a sátáni, vörös katonák elé, hogy megvédje a tőle menedéket kérő, ártatlan asszonyokat, akkor bizonyára megölik…És biztos félt a szovjet állatoktól és félt a golyóktól és félt a haláltól. De abban is biztos vagyok, hogy jobban félt attól, hogy ne álljon oda a szovjet katonák elé és aztán másnap úgy nézzen majd a tükörbe, Jézus szemébe, hogy engedte, ellenállás nélkül hagyta, hogy ezek a sátánista állatok meggyalázzák a templomába menekült asszonyokat. Választhatott tehát, mitől fél jobban… És az ő félelme az volt, hogy Jézust, az emberséget, nemesi tartását megtagadja és nem az, hogy a vörös katonák meggyilkolják…
Nagy példa, sőt példakép ez az eset nekem azóta is, ha a félelem, a saját félelmeim kerülnek szóba. Mert igenis félek, hogy elgázol egy „ismeretlen” autó, hogy ellehetetlenítik az életem és nem lesz pénzem kenyérre és számlát fizetni, hogy beteg leszek és elhagyatott… Igen nagyon félek ezektől, mert ezek fenyegetnek , mikor beintek a nemzetemet megrontó, sátánista maffiának, de attól sokkal jobban félek, hogy fejet hajtok a gonoszságaik előtt és cinkosuk leszek a pusztításban!
Félek ettől, mert tudom, akkor elveszítem ezt a csodás érzést, amikor olykor megérint Isten, s a lelkemben valami semmihez nem hasonlítható Jó támad fel ettől, ahogy megérzem Jézus jelenlétét a lelkemben… Nos, igaziból jobban félek mindennél attól, hogy elveszítsem ezt a „jézust-érző” csodát, mint ahogy félek azoktól a dolgoktól amikkel a maffia támadni, bántani tud… Nem vagyok bátor, higgyétek el, nagyon tudok én félni… De elmerem dönteni, melyik félelmet választom…És ezt bárki megteheti.
És azt hiszem, a félelmeink ezer arca közül választani, nos ehhez kell valóban bátorság…Hogy attól félsz, hogy elvesztheted emberséged, vagy attól félsz, amitől elveszted aztán az emberséged…
Mint ahogy láttuk ezt ugye most, a kamu COVID-oltásokkal kapcsolatban. Ahogy voltak sokan, akik attól féltek jobban, hogy majd nem mehetnek be helyekre, meg elveszítik a munkahelyüket… és voltak, akik jobban féltek attól, hogy elveszítik a lelküket, emberi értéküket… és elsősorban az életüket a védőoltásnak hazudott, zsarolásra használt mRNS-szérumok elfogadásával… Ezért volt egy nagy vizsga, egy intelligencia és emberség teszt ez az egész sátáni vakcina hazugság az egész emberiség számára most!
Olyan esetekben, amikor tudjuk, nincs mit tegyünk, akkor is a sátáni zsoldosok, rablók elé kell álljunk képletes templomaink ajtajában, még akkor is, ha ha tudjuk, azoknál van a csőre töltött fegyver és nálunk „csak” egyetlen “fegyver”: Jézus van…
Ez a misztériuma, a titka annak, hogy az Ember legyőzze a Sátánt… azt hiszen, Jézus tanításának igaziból ez volt a legnagyobb üzenete…
