Gondolatok

„Egy hamis emberi jogi igény nem állja ki a természetjog próbáját” – beszélgetés Robert P. George-al, a Princeton Egyetem jogászprofesszorával.

Érdekes cikk, így érdemes mindenkinek odafigyelni a lényegre! Számomra „kályha a sarokban” az alaptörvény és az alkotmány közti különbség kérdése. Én amellett érvelek, alkotmányt és alaptörvényt alapvetően más dologként kell kezelni. Az alaptörvény (mások szerint kartális alkotmány) a jogrendszer része, ezzel szemben az alkotmány (történelmi alkotmány, alkotmányos hagyomány, szentkorona és szentkorona tan, alkotmányos identitás) pedig […]

szittyák
Gondolatok

NEMESI NEMZETIESSÉG – NEMESI HAZAFISÁG

A magyar barokk hőskorának egyik legfontosabb s az irodalomban is nagy erővel érvényesülő jelensége a nemesség nemzeti mozgalma és nacionalista ideológiája. Mindkettő a nemesi rend helyzetével, törekvéseivel függ össze, ezeknek a következménye. Miként azt már Kézai Simon hun-koncepciója, valamint a késő-középkori köznemesi mozgalom is tanúsította, a feudális társadalomban elsősorban a nemesség szélesebb rétegének, tömegének van nemzeti tudata. […]

magyar földek
Gondolatok

Prof. Tanka Endre: Rekviem a jövő magyar mezőgazdaságáért

Bibó szerint a múltunk „zsákutcás magyar történelem”. Ritka sorsfordulat, amikor a kortárs a kötelező derűlátás ellenére a jövőt is – a bizonyosság erős esélyével – csak zsákutcának láthatja. 2021-ben ez az objektív tudati tükröződés merül fel a hazai mezőgazdaság folyamatainak kutatójában. Állításomat az alaptények és összefüggéseik teljes körű, átfogó elemzése bizonyíthatná.[1] Ez a lehetőség most […]

Hírek Kiemelt

Leszavazták az igazságügyi bizottságban a parlamenti képviselők kötelező oltásáról szóló javaslatot

„Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei, a nemzet megsértett szabadságának annyiszor mostohán kezelt sebesülése…” A magyar parlament igazságügyi bizottságában néhány órával ezelőtt leszavazta a képviselőkre érvényes globális kísérleti vegyszer elfogadásáról szóló törvényjavaslatot. A Bencsik János által beterjesztett javaslatot egyedül Fülöp Erik támogatta, az összes többi képviselő nemmel szavazott. MAGYAROK! Érez-e valaki undort ezek után a magyar parlament […]

Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok Kiemelt

Nyílt levél az MTA tagjainak a Jog az Igazság és a Tudomány nevében

Követeljük Önöktől, hogy a tudomány szabályaihoz, a tudományos tényekhez igazodva, azokat politika mentesen mérlegelve, és a hatályos törvényeknek megfelelően, az igazságot szem előtt tartva végezzék kötelességüket! Fogadják el és adják közre a legújabb tudományos kutatások eredményeit, a valós tényekhez ragaszkodva, kilépve a dogmákból, elfogadva hogy a tudomány nem állandó, hanem egy folyamatosan fejlődő rendszer! Őrizzék […]

Földkérdés - videó
Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok Kiemelt

Dr. Bene Gábor: Hunexit helyett Írexit?

Az EU belépésünk népszavazása is a hazai bűnpártok gátlástalan politikai húzása volt, de ha legalább annyit el tudott volna érni Martonyi János – aki egyébként rendszeresen ott feszített a csíksomlyói színpadon –, hogy a velünk együtt csatlakozó Szlovéniához hasonlóan ne kelljen megnyitni a földpiacunkat az EU polgárai, pontosabban a karvalytőke előtt, akkor talán valamennyire elfogadható lenne ez […]

Hírek Kiemelt

Kik azok, akik a magyarság egyik szakrális vezetőjét öregotthonba száműzik?

Kérek mindenkit, aki Molnár V Józsefet ismeri, A SZERETETT TANÍTÓNKAT MEG KELL MENTENI !!!  „Kedves igaz Barátok, Tanítványok! Ma meglátogattam Molnár V. Józsefet, akit némi kutatás után az alábbi helyen találtam meg: Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthon Názáret Ház Az otthon címe: 1029 Budapest, Szent József utca 5. Ezt a levelet Jóska bácsi kérésére adom […]

COVID-19 Gondolatok

Egy orvos gondolatai

Előbeszéd, egy orvos gondolataihoz…. Nem vagyok még teljesen rendben a covid fertőzésem kapcsán, de már otthon vagyok a kórházból, ami remélem segít abban, hogy visszatérjek a normál kerékvágásba. Szerencsére kaptam itthonra egy oxigén palackot, így ha gond lenne a légzésemmel, tudok magamhoz venni egy kis oxigént. Naponta – még sajnos  30 napig – beadom magamnak […]

Gondolatok

Olyan korszak küszöbén állunk, ahol a koponyán belülről befolyásolhatják a gondolatainkat – figyelmeztetett Kövér László a parlamentben

A HÁZELNÖK A NAGYVÁLLALATOK ELKÉPESZTŐ HATALMÁRÓL, ÉS A KÖVETKEZŐ KORSZAK KIHÍVÁSAIRÓL BESZÉLT AZ ORSZÁGHÁZBAN Minden európai nemzet és minden európai állam létérdekének nevezte a nemzeti önazonossághoz való jog biztosítását az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten, a Parlamentben. Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén tartott megnyitó beszédében arról beszélt, hogy az államokra mint […]