Gondolatok Történelmi visszatekintés Videók

A Kossuth téri mészárlás 📺

Nagy Imre a október 25-én elmondott rádióbeszédében a következőt közölte:

„Mint a Minisztertanács elnöke bejelentem, hogy a magyar kormány, tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról, többek között a Magyarországon állomásozó szovjet haderők visszavonásáról, a magyar-szovjet barátság, a proletár internacionalizmus, valamint a kommunista pártok és a szocialista országok közös egyenjogúsága és a nemzeti függetlenség alapján.” Érezhető, hogy Nagy óvatosan kezeli a sztálinisták kiszorítását, de közben feszíti a szorító abroncsokat. A későbbiek során rendszeressé vált, hogy Nagy egy lépéssel mindig megelőzi a Párt és a Minisztertanács döntéseit, sőt a szovjetek tanácsait sem veszi komolyan.

Az itt tartózkodó két KB megbízott – Mikojan és Szuszlov – öt pontban foglalta össze a Moszkvának szánt jelentést, melyben a harmadik pont felveti a „munkástanácsok”  felállítását – melyet Mikojan és Szuszlov nagyon is helyeselt –, mert ezek szerintük azok a munkások támogatását élvezik. Később azonban kiderült, hogy az elvtársak még a munkásokat se ismerték rendesen, pedig örökösen arra hivatkoztak, hogy a nevükben uralkodnak.  Ugyanis a közben felállott munkástanácsok is, a szovjet csapatok kivonását követelték.

A Budapest tartózkodó szovjet elvtársak már előző nap is ama reményüknek adtak kifejezést, hogy „…25-re teljes nyugalom lesz Budapesten. A szovjet követséget 30 tank veszi körül és a magyar párt és állami vezetők között, a legnagyobb egyetértés van.” – írta Mikojan a visszaemlékezésének 226. oldalán.

A jelek szerint, Mikojan előrelátása bevált, mert Budapesten 25-én a „teljes nyugalom” uralkodott, ha nem vesszük figyelembe, hogy 25-én történt a Kossuth téri fegyvertelen tömeg lemészárlása a partizánok és ÁVH- osztagok által. Ezt a vérengzést a szovjet katonák és a magyar tüntetők barátkozó beszélgetése előzte meg. Ám 25.-ről hiányzik Mikojan és Szuszlov jelentése az archivumokból!  Hogy ezekről ne értesítették volna Moszkvát, azt aligha lehet elképzelni. De, akkor mi történt a jelentéssel? Kinek az érdeke volt az eltűntetése? Mi lehetett a jelentésben?

Kádár október 25-én, 15:18-kor, a Kossuth Rádióban elhangzott beszédében a következőket mondta: „Ifjúságunk egy része békésnek indult és a résztvevők nagy többségének céljaiban becsületes felvonulása, néhány óra múltán népellenes, ellenforradalmi elemek szándékai szerint a népi demokrácia államhatalma ellen irányuló fegyveres támadássá fajult” Pedig bizony Kádár elvtársnak tudni kellett, hogy az első lövéseket nem a békés tüntetők, hanem az ÁVH adta le felső utasításra, amelyet – valószínű – ő maga is jóváhagyott. Talán ezért hiányoznak a jegyzőkönyvek?

A Kossuth téri mészárlásról Kéri Edit a Kik lőttek a Kossuth téren ’56-ban? című munkája 29-dik oldalán a következőt idézi Kopácsi Sándor rendőrezredestől, Budapest akkori rendőrfőkapitányától:

A főkapitányság női rendőreinek a Parlament közelében egy szociális intézménye volt: a gyermekvédelmi osztály. Tőlük kaptam telefonjelentést, amitől megfagyott a vér az ereimben:

  • Kopácsi elvtárs, biztos benne, hogy csak ön hall engem?
  • Igen, tételezzük fel! … azért csak beszéljen.
  • Kopácsi elvtárs! – Emberek vannak a tetőkön! … –Vagyis a belügyminiszter anélkül, hogy engem erről értesített volna, ÁVH-sokat helyezett el a Parlament körüli épületek, így pl. a rendőrségi objektumok tetején is.”Ez 23-án volt. Már ekkor készülhettek 25-re?

Kéri Edit könyve 14-15. oldalán pedig ezt írja: „Egy ma is élő ismerősöm, aki hadifogolyként megtanult oroszul, állítja, hogy egy orosz főhadnagy a Parlamenti oroszlán előtt azt mondta neki: ’Mi nem fogunk fegyvertelen emberekre lőni,’ Egyes visszaemlékezések szerint egy bőrkabátos civil, egy szovjet tiszt és egy tolmács bementek küldöttségnek a Parlamentbe. Nagy Imrét akarta hallani a tömeg. De ő nem volt bent.

Ekkor elkezdték énekelni a Himnuszt. S mikor itt tartottak: Balsors, akit régen tép … – hirtelen, váratlanul a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről gyilkos golyózápor zúdult az éneklő tömegre.”

Egyesek szerint a halottak száma megközelíthette az ezret. Körömi Teréz 234 áldozatot tudott eddig név szerint azonosítani. A sebesültek száma 3000 körül volt. Ez volt a szabadságharc legkegyetlenebb mészárlása, amire egyértelműen Apró Klein Antal adta ki a parancsot a Központi Bizottság előzetes felhatalmazása alapján.

Másnap Kádár közölte a szovjet elvtárasakkal, hogy megállapodtak az új kormány felállításában. Mikojan megkérdezte, hogy lesznek e köztük ellenforradalmárok, amire Kádár határozottan válaszolt, hogy nem. Majd pedig így folytatta: „Sajnálatos, hogy a tömegek már kicsúsztak irányításunk alól. A párt iránti tisztelet a mélypontra süllyedt, főleg a múlt hibái miatt.” Vagyis az elvtársak örökösen a múlt hibáira hivatkoznak – még Moszkvában is –, de nem nevezik meg az elkövetett hibákat, sőt a felelősöket sem, és főleg azt, hogy mit is kellene másképp tenni a jövőben?

Mikoján visszaemlékezésében még a következő érdekes anyag szerepel:

„Kádár azt mondta, hogy a kormányellenes mozgalomban meg kell különböztetni az ellenforradalmárokat, akik meg akarják dönteni a népi demokráciát – ezek ellen harcolni kell a végsőkig – a társadalom széles rétegétől – tanulók, értelmiségiek, a munkások nagy része, és még a kommunisták jelentős része is – akik nincsenek megelégedve a munkánkkal.”…  Van ebben még egy részlet, amit érdemes szó szerint idézni! „Megkülönböztetett figyelmet érdemel, hogy a Központi Bizottság új titkára, Donáth Ferenc elismeréssel beszélt az ellenforradalmi lázadásról, azt ajánlja, hogy a kormány és a Központi Bizottság ismerje el a mozgalmat, a fegyveres felkeléssel együtt, mert ez egy népi forradalom, ezért erkölcsileg igazságos és jogos. (Ezek Mikoján könyvének a 237. és 238. oldalán szerepelnek.)

Ezen idézetek után azonban fel kell tenni a kérdést: kik is ezek az ún. „ellenforradalmárok”, akik ellen Kádár szerint a „végsőkig kell harcolni?”

Talán a serdülőkor küszöbén lévő 13-14 éves gyerekek, akiket a 18. éves korukig börtönben tartatott és születésnapjukon végeztetett ki? Semmi se minősíti Kádár és elvtársainak a könyörtelenségét hűebben, mint ez az aljas, bolsevik cselekedet.

Viszont aljas globalista cselekedet volt eltüntetni innen a térről az október 25-re való emlékezés helyszínét, az itt hősi halált halt fegyvertelenek emlékhelyét.

A „Magyar Nemzeti Bizottság 2006” nevében az 1956-os örökmécsest és az október 25-i áldozatok emlékhelyét határozottan követeljük a Kossuth Lajos téren – megfelelő módon visszahelyezni, mert a valódi Kossuth tériek mi vagyunk.

Vagyis nekünk kötelességünk fellépni az áldozatok, a nemzethez hű magyarok nevében, mert konzervatívok vagyunk és erkölcsileg: 1956 valódi örökösei!

Home

Vélemény, hozzászólás?