Gondolatok

A covid nem járvány, hanem akció

Kiemelés Drábik János gondolataiból

A koronavírus világjárvány orvosi és erkölcsi kérdéseit taglaló amszterdami értekezletről (MEED) közzétett videón, a szervezők kicenzúrázták Drábik János előadásának a végén elhangzott, záró gondolatait. Íme a kicenzúrázott záró gondolatok, melyek NEEM valami pódium szereplőtől származnak, hanem egy múltat ismerő történelmi nagyságtól, aki a pénzdiktatúra lobbistái elleni harcnak szentelte az életét, s akit az utókor sokkal jobban meg fog érteni!

Az orwelli valóságot ugyanis Mi 2006-ban sem éreztük teljesen, pedig már akkor is itt volt a nyakunkon, s azóta csak fejlődött a technika!

“Konklúzió:

Befejezésül összefoglalnám mondanivalómat. Ez a világjárvány egy kulturális háborúnak is a tünete. Nem a civilizációk közötti összecsapásról és a világrend újjáalakításáról beszélek, ahogyan azt Samuel Huntington értette. Van egy másik típusú háború is. Egy örökké tartó etikai háború. A reális gondolkodásmód jelentéktelennek tekintve mellőzi a politika erkölcsi és jogi ismérveit. De létezik egy másik gondolkodásmód is, amely figyelemmel van a szenvedélyre, az irracionalitásra, és a társadalmi erők emberbaráti motívumaira, valamint a nem állami cselekvő személyeknek a fontos szerepére.

Az emberiségnek választania kell két egymással versengő etikai világrend között. Az első ilyen etikai rend a szkíta-görög-római erkölcsi rend, amely a szereteten alapul és valamennyi emberi lény Igazi Egyetemes Szerető Istenén. A másik ilyen etikai rend a szemita erkölcsi rend, amely a Talmudon alapul, és az ő választott népének

a törzsi Istenén. Ennek az etikai rendnek a lényege, az erő abszolút elsőbbsége. A hatalom felruház jogokkal. A győztesnek hatalma van bármit megtenni a legyőzöttel. Nincsenek morális korlátok. Jaj a legyőzötteknek.

A szkíta-keresztény erkölcsi rend az ember legjobb tulajdonságain, a szereteten, az önzetlenségen, az emberbarátságon, és a nagylelkűségen alapul. Segíti az embert, hogy erősebb legyen a lelke és a szelleme, egész lénye, individuális és nemzeti identitása. A feltétel nélküli szeretet a létezés legmagasabb formája.

A szemita erkölcsi rend korlátlan előjogokat biztosít a kiválasztott nép számára. Mindenki egyenlő, de mindig lesznek, akik egyenlőbbek. Ez az erkölcsi rend spirituális minőségünk alsó szintjére támaszkodik. Ez előnyös céljai számára. Valamennyien hajlamosak vagyunk az önzésre, az egoizmusra, a lustaságra. Az emberi lény tudatbefolyásolással kegyetlenné, gonosszá, aljassá és bosszúállóvá is átalakítható.”

Nézzük mit lehet kiemelni a teljes beszédéből, ami még fontosabb?

„Az államok feletti hatalmat kiszolgáló politikusokat a nyáj ösztön is vezérli. Talán még ennél is rosszabb, hogy egyesek maguk is elhiszik azokat a hazugságokat, amelyeket az államok feletti hatalom és a tulajdonában álló tájékoztatás azért terjeszt, hogy a közvéleményt, a „nyájat”, meggyőzzék. Szomorú tény, hogy a hazugság tömeges méretekben már igazságnak számít, és amikor politikusok engedelmesen végrehajtják az államok feletti hatalom utasításait, már maguk is elhiszik a saját hazugságaikat.

Valójában nem járványról van szó, hanem egy megtervezett világméretű akcióról. Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere, elszólta magát, amikor kijelentette: a COVID-19 valójában egy élőben lefolytatott gyakorlat. Egy gondosan előkészített stratégia élőben való kipróbálására került sor. Szinte egyik része sem spontán vagy véletlen. A gazdasági visszaesés is meg volt tervezve. Részt vett a válság előkészítésében a Pentagon és a NATO vezetése, valamint a hírszerző szervezetek közössége. Nem csak Kína, Oroszország és Irán meggyöngítéséről van szó, de a vazallus Európai Unió gazdasági helyzetének a destabilizálásáról is.

Kibontakozóban van a globális kapitalizmusnak egy újabb szakasza. Az államok feletti hatalom a globális kormányzásnak egy olyan rendszerére tér át, ahol a pénzügyi érdekcsoportok, köztük a korporációként működő óriásalapítványok és a washingtoni agytrösztök, felügyelik a döntéshozatalt, mind az egyes országok szintjén, mind világszinten. Valamennyi nemzetállamot alá akarnak rendelni a globális kormányzást végző, informálisan működő világkormánynak.

A koronavírus járvány átalakítja a világgazdaság szerkezetét. Világszinten meggyöngíti a kis- és közepes méretű vállalatokat, korlátoz egész szektorokat a globális gazdaságból, beleértve a légiközlekedést, a turizmust, a kiskereskedelmet, a fogyasztási termékek gyártását, egészen addig, amíg csődbe nem mennek.

Vannak geopolitikai célkitűzései is. A koronavírus járvány érinti az Amerika és a NATO által viselt közel-keleti háborúkat Szíriában, Irakban, Afganisztánban és Jemenben. De célkeresztben van Irán és Venezuela is.

Az elhúzódó korlátozások, a lakosság otthonmaradásra kényszerítése következtében az emberek nélkülözhetetlen erőforrásai elváltak a termelő-folyamatoktól. Az értéket előállító reálgazdaságot sikeresen leállították hosszabb időre. Ez persze megbénította a gazdasági élet és a többi életfunkció normális reprodukcióját. Itt nem csak az olyan élethez szükséges javak előállításáról van szó, mint az élelem vagy az egészségügyi szolgáltatások, az iskolaügy, a lakhatás, de szó van a társadalmi viszonyok egészének, a politikai intézményeknek, a kulturális életnek és a nemzeti önazonosságnak is a reprodukciójáról. A világ népei megtapasztalhatták a világjárvány tetőzésekor, hogy nem csak a gazdasági élet bénult meg, de a társadalmi élet egész struktúrája, beleértve az állami intézményeket is. Kiderült, hogy az állami tevékenység privatizálását is meg akarja valósítani az államok feletti hatalom, amely szervezett magánhatalom.

A főáramlatú tömegtájékoztatás kulcsintézményei, amelyek magántulajdonban vannak, nem számolnak be arról, hogy a szupergazdag pénzoligarchiák és a tulajdonukban lévő pénzrendszer intézményei egyre nyíltabban háborút viselnek az értékelőállító reálgazdaság ellen. Ebben a pénzügyi-gazdasági háborúban óriási előnyt jelent számukra az, hogy a magántulajdonukban lévő pénzrendszer hitelez mind az államoknak, mind a reálgazdaságban működő vállalatoknak. Ebből az is következik, hogy a „Big Money” oligarchái, akik természetesen a bankrendszernek is a tulajdonosai, a hitelezők, és az értékelőállító reálgazdaság szereplői pedig az adósok. Mindez lehetővé teszi a szupergazdag pénzoligarchák számára, hogy eltávolítsák az útból a kis- és közepes méretű vállalatokat.

A megtervezett vírusjárvány segítségével azonban az államok feletti pénzhatalom sikerrel tudott megbénítani olyan világméretű cégeket is, amelyekhez tartoztak a legnagyobb légiközlekedési vállalatok, a nagy szálloda láncok, a hightech-laboratóriumok, a világszintű kereskedelmi hálózatok, az import-export cégek. Ezek most mind egy csapásra a csőd szélére jutottak.

Az államok feletti hatalmat gyakorló elit szabadulni akar a nemzetállamoktól és demokratikusan ellenőrzött intézményeitől. A nemzetgazdaságokat olyan nyílt gazdasági térséggé akarja átalakítani, amelyben a globális hatalmi elit érdekei a meghatározóak. A helyi háborúk, mind ezt a stratégiai célt szolgálták. Ez a helyzet annyiban változott, hogy 2020-ban már nem kell feltétlenül hadosztályokat küldeni az egyes országokba. Elég, ha a szervilis helyi kormányzatok leállítják a gazdasági életet egészségügyi és humanitárius okokra hivatkozva. Ezt a célt szolgálta korábban a „Responsibility to Protect” program, amikor közvetlen katonai beavatkozás nélkül számolták fel a nemzetállamok maradék önrendelkezését.

2020 júniusára már valóság lett, hogy a világgazdaság több mint a fele megbénult. Ez is arra utal, hogy itt egy világszinten érvényesülő birodalmi stratégiáról van szó. A globális elit a nemzetállamok privatizálásával a világgazdaság tulajdonosa akar lenni. Ezt előkészítette a nemzetállamok tudatosan megtervezett és végrehajtott eladósítása.”

Drábik Jánost több évtizede ismerem. S ki kell jelentsem azt, hogy Ő egy olyan ember, aki tudja: a jövőt a múlt hitelesíti. S ha megértjük, hogy mi-miért történik, úgy tudunk majd együttesen fellépni az ellen, ami egyértelműen a bankárkaszti deep state terveinek megvalósulása. Csak meg kell tehát érteni mi történik velünk, csak hallgatni kell a belső hangra, s felismerni a legmagasabb szintű lelki és tudati össze-tartozás erejét, annak cselekvő részévé válni, mint az ősi kalákában!

Bene Gábor

Az idézett szerző, de az idéző is közjogász

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?